Sleep in the ground

From an art hoe girl's pen
4 fontos lecke az életben, amit eddig megtanultam
2018. augusztus 26., vasárnap - augusztus 26, 2018 • Hédi • 0 komment

Kapcsolódó kép


Mindenkinek vannak olyan dolgai, amik nem pont úgy sültek el, ahogy remélte. Ebben a bejegyzésben megosztom veletek azokat a dolgokat, amelyeket a hibáim során tanultam meg az élettől.

  • Ne ítélkezz! 

Ebbe a hibába én is beleestem. Ha valaki nem márkás cuccokba jár, nem tökéletes a bőre, nem az adott divat szerint öltözködik, az még nem jelent semmit. Nem jelenti, hogy az ember ettől máslenne vagy kevesebb. És ha éppenséggel mélyponton leszel, lehet, hogy pont ő lesz az, aki a legtöbbet tud segíteni.

  • Ne akarjunk másból érzéseket kikényszeríteni.

Nem mindenki kedvelhet téged ugyanannyira. Sőt, lesznek olyanok, akiknek kifejezetten nem leszel szimpatikus. Olyan is lesz, hogy nagyon szeretnéd, hogy valaki szeressen, de úgy érzed, hogy senki sem teszi. Ezekkel nincsen semmi baj. Vannak néha hullámvölgyek, amiken túl kel lendülni. De ne akaszkodjunk rá a másikra, hogy most aztán megfogom szerettetni vele magamat. Ha a valódi énünket nem szerette, hagyjuk rá, hisz ő vesztett el egy értékes embert azzal, hogy nem ismert meg téged!


  • Légy kedves, s több leszel!

Azzal, hogy mindenkit ellökünk magunktól, senkinek sem lesz jobb. Ha kedves vagy másokkal, veled is azok lesznek. Hidd el! Hisz, ha belegondolunk barátokkal jobb az élet, mint egyedül. 👭

  • Tegyél meg mindent, amit csak tudsz!

Mindig jobb tiszta lelkiismeret, mintha gyötör a bűntudat, hogy nem tettél meg mindent. Képzeld el hány álmatlan éjszakától, nappali önmarcangolástól, és keserűségtől foszthatod meg magadat, ha mindent beleadsz egy-egy dologba.

Remélem tanulságos volt nektek ez a néhány dolog.😇

Címkék: , ,


»